Alexander B. Hackman trilógiájának utolsó kötete nagyon mély benyomást tett rám. Teljesen meglepett és váratlanul ért, hogy itt tényleg nem babra megy a játék. Talán elbíztam magam a történet humoros szála miatt. Illetve zseniálisan időzítettem az elolvasását, mert akárhová nézek, mind külpolitikai, mind belpolitikai téren megőrült a világ, ez nagyon rezonált a regény történéseihez.
A legnagyobb gyomrost az adta nekem egyértelműen, hogy egy civilizált társadalom tagjai, hogyan válnak egyik pillanatról a másikra túlélésükért küzdő vadállatokká. És hiába szeretném azt hinni, hogy ez csak egy könyv, de nem, a valóságban pontosan ez történne, ezen nincs mit szépíteni.
Azt kell, mondjam, hogy ez egy olyan disztópia trilógia, ami egyszerre elrugaszkodott módon humoros és tűpontosan realisztikus. Kötelező darab a műfaj kedvelőinek, azzal a megjegyzéssel, hogy itt valami egészen egyedi élményt fognak kapni, egyáltalán nem az a sablonos apokaliptikus történet.
Kifejezetten tetszett, hogy az első fejezet egy kis szelet a jövőből és miután bezártam a könyvet, ezerrel kattogott az agyam, hogy akkor pontosan hogyan is kell értelmezni. Nagyon sok szereplőt mozgat a történet, sőt újabbak is fel-felbukkantak, ennek ellenére mindenkinek meg volt a maga jelentősége, nem futott zsákutcába egyik karakter sem. Az más kérdés, hogy volt olyan, akiért nagyon vérzett a szívem és meglepődtem, hogy ilyen hirtelen és méltatlanul… de az élet is pontosan ilyen.
Annyira szeretném, ha mi emberek nem ilyenek lennénk, ha nem azokat a dolgokat hozná ki belőlünk egy világvége, amiket a regény is megpendít. Amikor az író úr kezdő sorait olvastam, még csak legyintettem és nem értettem miről beszél. Most már mindent értek, álljanak itt ezek a sorok: “Én sohasem mondtam, hogy ez a történet könnyű lesz. És azt sem, hogy ez egy regény. Egyébként azt sem értem, miért tartják disztópiának. Vagy hogyan lett fantasy. Ez ugyanis egy jóslat. Amivel sajnos kitörölhetjük a seggünket.”
Én ezt a sorozatot, újra és újra elő fogom venni, őszintén tudom ajánlani mindenkinek, mély nyomot hagy az emberben. Hálásan köszönöm a lehetőséget!
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.