reklám
- “Édes istenem – suttogta Meina Gladstone Singh admirális holttestére nézve. – Mindent egy álomra alapozok.
Morpurgo tábornok kézbe vette a nő kezét. - Van, hogy csak az álmok különböztetnek meg minket a gépektől.”
A második rész még az elsőnél is jobban tetszett. A szereplők jellemének sokkal mélyebb rétegeit ismerhettem meg, így egytől egyig a szívemhez nőttek. Szívmelengető volt, hogy még azok a szereplők is feláldoztak volna a másikért mindent, akik korábban még ölre mentek egymással.
Dan Simmons humora pedig utánozhatatlan, még sohasem hozta ki belőlem egy író sem azt a groteszk érzést, amit az okozott, hogy szó szerint kacagtam valakinek a haláltusáján.
Silenus, a költő megjegyzésein pedig szintén nagyon sokat nevettem. Emlékszem, hogy az elején még milyen bicskanyitogató karakter volt, és a végére tessék… Az egyik kedvencem lett.
A mesterséges intelligencia fokozatos térnyeréséről napjainkban is sokat olvasni. Egyre több területen veszi át az ember helyét. Amit lehet technikai fejlődésként üdvözölni vagy érzelmi okokból elutasítani.
Mindenesetre a Hyperion egy olyan jövőképet tár fel előttünk ebből a szempontból, ami félelmetes.
Örökre a tudatomba égett egy kép a könyvből. Képzeljünk el a jövőben olyan otthonokat, amiknek minden szobája más-más bolygón van, úgynevezett távnyelők segítségével összekötve. Egy több tagú család egy térben van noha különböző szobában, de ha a technika végleg csődöt mond és a távnyelők kikapcsolnak, mi történik? A család évtizedekre szétszakad, vagy lehet soha többé nem látják egymást. Egyik pillanatban átkiáltasz a másik szobába valamit a gyermekednek, a másikban pedig tudatosul benned, hogy már csak felnőttként láthatod viszont. Mert távnyelő nélkül mindenki egy másik bolygón ragad… Vajon milyen mértékben fogunk a jövőben a mesterséges intelligenciára támaszkodni?
Rég voltam ennyire elégedett egy grandiózus történet lezárásával.
John Keats költő alakja pedig végigkísérte az eseményeket, versei az egyébként is lírai nyelvezethez esztétikailag nagyon sokat hozzátettek.
Komplex és szerteágazó történet, de ha bármiben is bizonytalan voltam az első kötetben, az teljesen világossá vált számomra a másodikban.
Hatalmas nagy lelkesedéssel és szívből ajánlom továbbra is nektek a Hyperiont.
Köszönöm a recenziót!
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.