- reklám –
Ha volt sorozat, aminek már nagyon kíváncsi voltam a befejező részére, az a Hópelyhek májusban trilógia. Kevés olyan történet van, ahol ennyire sok karakter a szívemhez nőtt volna, így izgultam, hogy az írónő vajon milyen sorsot szán nekik a végére.
Az aggodalmam felesleges volt, a Magyarok serege minden igényemet kielégítette.
Igaz az elején kicsit nehezen vettem fel a fonalat, mert habár van egy kis összegző az előző részek történéseiből, az annyira rövid, hogy bevallom nem sokat segített a nem túl jó memóriámnak. 😀 Szerencsére azonban idővel minden a helyére került és onnantól kezdve már gördülékenyen haladtam az olvasással.
Még mindig megkapó nekem ez a középkori díszlet és a különleges képességek.
Habár olyan igazán meglepő fordulattal talán nem élt az írónő, mégsem unatkoztam egy percet sem. Ez a rész inkább a végső csatára és a leszámolásra való felkészülésről, valamint haditaktikákról szólt. Öröm volt látni, hogy minden karakter sokat fejlődött és felnőttek a feladatukhoz.
Most is kaptunk egy kis romantikus szálat, Borreo és Emma nagyon édes párost alkottak, az is kiderült, hogy le tudják-e győzni az eléjük került akadályokat.
Lora most is a legnagyobb humorforrás, jókat mosolyogtam a megjegyzésein és örülök, hogy klisémentesen alakult a történetének befejezése.
Gary fejlődött a legtöbbet, végre határozottan cselekedett és nem kombinálta túl a dolgokat, a korábbi részekben egyre többször zavart a tutyimutyisága. ?
Mindig jó érzés amikor egy könyvsorozatban mindenre választ kapunk, szerettem az apró utalásokat is az előző részekre. És igaz, hogy ez már korábban is egyértelmű volt számomra, most éreztem csak igazán, hogy mennyire találó cím a Hópelyhek májusban.
Navatlon mindig az egyik kedvenc fantasy helyszínem marad, annyira szívesen ellátogatnék oda. Csak ajánlani tudom ezt a kellemes hangulatú lovagi portál fantasyt, ahol a karakterek is igazán az ember szívéhez tudnak nőni. 🙂 Télen kandalló előtti hangulatos olvasáshoz tökéletes. ?
Nagyon szépen köszönöm Darvas Petra írónőnek a recenziós példányt!
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.