- reklám –
Emlékszem általános iskolás koromban bérletünk volt a debreceni Csokonai színházba, aztán valahogy egyre kevesebbet mentünk, pedig az egész színházi miliő kicsit nekem olyan, mintha visszarepülnénk a múltba. Sajnos nem emlékszem melyik volt a legutóbbi előadás, amit láttam, de idén tervezem, hogy felfrissítem ezt a régi jó szokásomat.
Fogadjátok szeretettel Horváth F. Dániel Nászok és válások c. kétfelvonásos szerelmi drámájának ajánlóját, ami nekem kicsit ezekből a színházi emlékekből és hangulatból adott vissza.
Ahogy a könyv fülszövege is ígéri egy igazi csehovi drámába oltott latin-amerikai szappanoperát kapunk magyaros környezetbe helyezve. Két füstbe ment esküvővel indít a történet, majd a hoppon maradt Bernadett és Ervin összegabalyodásával folytatódik. A történetvezetés sodró lendületű és pörgős akár csak egy jelenetváltásokkal tarkított előadás. Bármennyire is szappanoperásan eltúlzott párbeszédek váltakoznak (imádtam, ahogy erre a szerző is reflektál), valójában tényleg ilyenek vagyunk bármennyire is fáj ezt beismerni. Bevallom bicskanyitogató szereplőkből sem volt hiány, de az kifejezetten tetszett, hogy egy valaki csöbörből vödörbe került és mondhatjuk megérdemli azt, ami ezután fog jönni. ? Az egyik karaktert pedig kifejezetten sajnáltam, de elismerésem, hogy mennyit fejlődött az évek alatt, és milyen méltósággal viselte azt, amit kapott az élettől.
Olvasás közben folyamatosan vártam milyen csavarok jönnek még, meg is lepett egy-egy fordulat. Nagyon jól megírt párbeszédek uralják a szöveget, emiatt tényleg szinte megjelennek a szereplők előttünk. A történet pedig a végére körbeér egy fricskának is felfogható zárással.
Szívből ajánlom, ha szeretitek az erős érzelmi hatást kiváltó kapcsolati dinamikát közeppontba helyező drámákat. Ez a rövid kis kötet gördülékenyen olvasható, egy estés kikapcsolódás, igazi színházias hangulattal.
Köszönöm szépen a lehetőséget!
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.