Lázár Gergely: Bármikor bármi

• recenzió –

Fülszöveg:

“Infarktus? – merül fel Brúnóban mindannyiszor, amikor pánikrohama van. A valóság eltorzul, a szív dobogása feszíti a fület, a mellkas egyre szűkebb. A légzés felszínessé válik, a kar és a láb elzsibbad, meg kell támaszkodni, a hideg fal égeti a bőrt. 
Három év pszichoterápia és a gyógyszerek sem segítenek: Brúnó képtelen úgy elindulni, hogy ne húzzon ki minden kábelt, ne zárja el többször a csapot, ne ellenőrizze az erkélyajtó illeszkedését, az ablakokat, a zárat… Lehet így élni? Hogy mindeközben tökéletesen tisztában van azzal, hogy ez mind kényszercselekvés? Átkozott OCD! Az én beteges kényszereim nem tudnak tragédiát előidézni – ismételgeti magának, hátha egyszer el is hiszi. 
De… mi van, ha mégis? Mi történik, ha egy igazi átoknak köszönhetően minden valóban bekövetkezik, amitől retteg? Lehet, hogy éppen ez lesz a kiút a félelmek útvesztőjéből? Okkultizmus és mágia, bűn és önfeláldozás, pszichiátria és börtön – Brúnónak sok mindennel kell szembesülnie ahhoz, hogy lassan elfogadja: nem az ő kényszercselekvésein múlik, mi fog történni. De hogy ebből a felismerésből az őrület vagy a gyógyulás felé visz-e az út, az már csak rajta múlik.”

Gyakran szoktam mondani, hogy pszichológus is lehetett volna belőlem, de az élet végül a jogi egyetem felé sodort. A téma iránti érdeklődésem viszont a mai napig megmaradt, emiatt hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam Lázár Gergely Bármikor bármi c. regényébe. Tegye a szívére a kezét, akinek nincs valamilyen kényszercselekvése? Biztos, ami biztos alapon elvégzendő kis rutin, amitől az az érzésünk támad, hogy mi igazán mindent megtettünk azért, hogy a dolgok a lehető legjobban menjenek. Akkor most próbáljuk elképzelni milyen az, ha valakinek az egész élete ezekből a rutinokból áll és akkor el is érkeztünk főszereplőnkhöz, Brúnóhoz, aki OCD-s, azaz kényszerbeteg. Hiába jár évek óta pszichológushoz, lassan a mentális betegsége teljesen eluralkodik rajta, akkor kapcsolódunk az életébe, amikor már az öngyilkosság gondolatával is eljátszik. Ezen a végső ponton érkezik a segítség, már ha annak lehet nevezni, ha történetesen megátkozzák az embert. Ahogy az olvasónak, úgy Brúnónak is vannak kétségei efelől…

Az írói stílus nagyon igényes és gördülékeny. Pont annyira tudományos, olvasmányos és misztikus, amennyit egy laikus olvasó be tud fogadni. Soha nem gondoltam volna, hogy a kényszerbetegségről ilyen regényes formában fogok olvasni. És nagyon jól bele lehet helyezkedni Brúnó szemszögébe, én együttéreztem vele (lassan fel kell keressek egy pszichológust, nem igaz? 🫣). 

Brúnó meg is fogalmazta azt is, hogy miért is voltam és vagyok megrögzött könyvmoly a mai napig: „A könyvek izgalmasak, de veszélytelenek. Az emberekről ez kevésbé mondható el.”

A karakterek személyiségei számomra színesek és hitelesen voltak, Zselenszky pedig érdekes színfoltja a történetnek. 

A börtön pedig habár fizikailag jelenik meg a kötetben, nagyon szép szimbolikáját is adja, Brúnó betegsége miatti kálváriájának. Ha a misztikus szálat nem vesszük figyelembe, akkor is érdekes elgondolkodni rajta, hogy milyen szokatlan kezelési módokkal is lehetne akár kísérletezni. 🫢

Lenyűgözőnek tartom, ha egy író szakmája találkozik művészi tehetségével, és abból valami izgalmas születik. Szívből remélem, hogy más mentális betegségek is regényes formát fognak ölteni Lázár Gergely tolla segítségével, nagyon fontos témák juthatnának el így nagyobb közönséghez. 

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget az írónak és a Jaffa kiadónak!