Louise L. Hay az önsegítő mozgalom egyik legismertebb vezéregyénisége. Emberek milliói tanulták meg a könyvei által, hogy miként valósíthatják meg testi, lelki és mentális jóllétük gyarapítását.

A Meditációk és pozitív megerősítések minden napra mind külalakjában, mind tartalmában simogatja a lelket. A borítót díszítő motívumok a belső lapokon is helyet kaptak, így már pusztán a könyv látványa is egyfajta kellemes, pozitív kisugárzást nyújt. Rengeteg téma megtalálható a könyvben, ezen témák köré csoportosulnak a pozitív gondolatok. Így olvashatunk például az elfogadásról, elengedésről, korlátokról, anyaságról, de akár még a túlsúlyhoz kapcsolódó megerősítésekről, bátorításokról is. Minden témához van egy idézet, a mellette lévő oldalon pedig annak a kifejtése, magyarázata.

Szívből ajánlom, ha egy rendkívül igényesen megszerkesztett önsegítő könyvet kerestek pozitív megerősítés témában. Nekem az vált be, hogy minden nap elolvastam egy kisebb adagot belőle, mert különben egyszerre tömény lett volna, viszont így feltöltött energiával. Arra mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet, hogy a könyvet főleg vallásos, illetve spirituális beállítottságú emberek tudják igazán élvezni, mert az írónő gondolatmenetét ez több helyen is áthatja.

Kedvcsinálónak pedig álljon itt pár idézet a könyvből:

„Mi teremtjük meg a különböző helyzeteket, például a baleseteket, aztán lemondunk önnön teremtőerőnkről, amikor másokat okolunk kudarcainkért. Senkinek és semminek nincs hatalma felettünk. Az az egyedüli valóság, ami a fejünkben, gondolatainkban van.”

„Abban a pillanatban, amint kimondasz egy megerősítő kijelentést, kikerülsz az áldozat szerepéből. Többé nem vagy gyámoltalan báb. Felismered önnön erődet.”

„Valahányszor haragra gerjedsz, csak azt erősíted meg, hogy még több haragot kívánsz az életedbe.”

„Ne várj arra, hogy tökéletes leszel. Ha csak így vagy képes szeretni magad, az örökkévalóságig várhatsz. Már igenis tökéletes vagy, itt és most.”

A könyvet beszerezhetitek az Édesvíz Kiadó weboldalán: https://edesviz.hu/konyvek/onfejlesztes/louise-hay-meditaciok-es-pozitiv-megerositesek-minden-napra/

Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt!

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.