A Bábel középpontjában a nyelvészet, azon belül is az etimológia áll, így éreztem, hogy nekem ez a történet főnyeremény lesz, és végül így is lett.
Az elárvult, kínai származású Robin Swift a rejtélyes Lovell professzor közbenjárásának köszönhetően lehetőséget kap, hogy a Bábel nevű intézményben tanuljon fordítást, illetve, hogy később kitanulja a mágikus ezüstmunkát. Zseniális a koncepció miszerint a nyelv (főleg az egzotikusabb nyelvek) és az ezüst kombinálása képezi a varázslat alapját.
Maga a regény lassú folyású, és a fókuszban nagy erkölcsi kérdések boncolgatása áll. Így betekintést nyerhetünk a rasszizmus, a gyarmatosítás és a kiszolgáltatottak kizsákmányolásának legmélyebb bugyraiba. Az ezüstforradalom hatása pedig olyasmi, mint anno az ipari forradalomé volt, emberek munkái válnak helyettesíthetővé és ez egy sor társadalmi problémát vet fel. Rögtön eszembe jutott, hogy manapság pedig a mesterséges intelligencia jelentette veszélyekkel kell szembenéznünk.
Robin Swift elszenvedője a rasszizmusnak, de bábeli diákként haszonélvezője is a kiváltságosok jogainak. Ez a kettősség feszíti szét belülről végig a karakterét és érezhető, hogy lesz egy pont, amikor választania kell.
A négy jóbarát és az akadémiai éveik önkéntelenül is a roxforti triót juttatták eszembe, néha még egy-egy jelenet is megidézte számomra a Harry Pottert. Nem tudom, hogy ez szándékos volt-e az írónő részéről, de nekem tetszett.
Hatalmas hála Kuangnak, hogy a történetbe nem erőltette bele a romantikát, az a leheletnyi utalás, amit a könyv tartalmazott, pontosan elég volt.
A regényben a szokásoshoz képest sokkal több és hosszabb lábjegyzetek szerepelnek. Nagyon szerettem őket olvasni, mert mindig adtak egy kis háttérinformációt a cselekményhez, vagy történelmi kontextusba helyezték azt.
Nagyon nehéz hibát találnom ebben a monstrumban, persze nem is akarok, hiszen nagy kedvencem lett. Annyit azért megjegyzek, hogy a főszereplő Robinon kívül a barátainak személyiségében én még szívesebben elmélyedtem volna. Victoire például végig bosszantott valamiért, aztán amikor végül igazán kibontotta a szárnyait, nagyon szimpatikus lett. Bárcsak az elejétől többet kaptunk volna a gondolataiból. Kárpótolt az, hogy egy kicsit mindenki nézőpontja felvillant a történetvezetés során, ebből még olvastam volna többet is.
Illetve még egy érdekes kérdéskör, amit a könyv feszeget. Létre lehet-e hozni egy közös nyelvet, volt-e valaha egy ősnyelv, amit mindenki megértett? Még jobb kérdés, hogy ha létezne is ilyen nyelv valóban megértenénk egymást?
A Bábel egy rendkívül intelligensen, hatalmas kutatómunkával megírt történet. Eredetileg nem terveztem Kuang Mákháborúját olvasni, mert sokan írták, hogy csak erős lelkűeknek való, de biztosan meg fogom próbálni, mert zseniális az írónő munkássága.
Szívből ajánlom, ha van türelmetek elmerülni egy lassabb, erkölcsi dilemmákkal foglalkozó, filozofálgató, grandiózus regényben!
Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt az Agave Kiadónak!
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.