Üldözöttek

Brianna kissé félszegen haladt előre a szűk erdei ösvényen az összejövetel helyszínére. Napokkal ezelőtt egy névtelen levélben invitálták meg a titkos találkozóra. Az éj leple alatt indult el, éppen csak annyit tudott kivenni az erdőből, hogy az elé hajló girbegurba ágakat időben félre tolja maga elől. Az egyik csalafinta gallynak így is sikerült beleakadnia szorosan összefont, hosszú, barna copfjába. Gyors mozdulattal kiszabadította kósza hajfürtjét, majd igyekezett tovább. Életének röpke tizennyolc évében először vett részt ilyesfajta kalandban, nem csoda hát, hogy az izgalomtól sebesen vert a szíve. Általában nem kedvelte a cifra öltözékeket, ez alkalommal viszont a legdíszesebb ruháját öltötte magára. Ékszert sohasem viselt, leszámítva egyetlen halvány lila gyöngyökkel kirakott karkötőt, amit az édesapja vásárolt neki évekkel ezelőtt egy vándorútján. Mályvaszínű szoknyájának fodros alját nem kímélte a poros földút, de eszébe sem jutott ezzel törődni. Boszorkányság. Egyre csak ez a szó lüktetett a fejében. Soha nem tartotta magát sem boszorkánynak sem vajákosnak, vagy bármilyen más varázslatos szerzetnek, ahogyan az emberek illették a hozzá hasonló asszonyokat. Nőket, akik olyan szokatlan dolgokkal foglalkoztak, amiért környezetük elítélte őket. Neki is csak annyi volt a bűne – legalábbis, ha a külvilág tudomást szerzett volna róla – hogy kifogástalanul értett a gyógynövényekhez. Ezt a tudását és szenvedélyét néhai édesanyjától örökölte. Csilingelő kacagás foszlányait fújta felé a hűs szél, ebből sejtette, hogy már közel jár. Amikor a fák sűrűje mögül előbukkant egy kis erdei rét, nem mindennapi látvány tárult elé.

Az éjszaka komor feketeségét a tiszta égbolton ragyogó Hold és a csillagok fénye törte meg. A hűvös levegő teljesen elnehezedett a tömjén és más titokzatos fűszerek illatától. A sejtelmes tisztást karcsú, vén fák vették körül, önfeledten fürdőztek az ég lámpásainak megvilágításában. Mégsem az égitestek jelentették ezen a baljós estén az egyedüli fényforrásokat. Több tucat izzó fáklyát emelt magasba megannyi fiatal, karcsú női kéz. A tűzcsóvák sziluettjét az erdő takarásának köszönhetően messziről nem lehetett kivenni. Mint ahogy a hátborzongató kántálás hangja is elveszett a fák levelei között. A lüktető villódzás pezsgő élettel töltötte meg az egyébként csendes irtás életét. A táncoló cipőtalpak alatt a fű, hol megadóan meghajolt, hol nyögve nyújtózott újra a magasba. Egy hatalmas, velőtrázó rikoltásra egy szempillantás alatt repültek a tűzgolyók egy jókora máglyarakásba, ahol egyesülve lángoltak tovább vad táncot járva.

Brianna kővé dermedve nézte az előtte lezajló, különös jelenetet. Az otthonául szolgáló völgy összes falvából idegyűltek a javasasszonyok. Igyekezett bátorságot gyűjteni, hogy csatlakozhasson nővéreihez, akikkel ezelőtt még sohasem találkozott. Bosszúsan vette észre, hogy idegességében megint a karkötőjét morzsolgatja. Előbb-utóbb el fogja szakítani. Megrázta magát, hogy vissztérjen kábulatából, majd egy fürge mozdulattal arcára húzott egy fekete maszkot és a tisztás zsenge füvére lépett. Végtére is azért jött, hogy éltesse Ostara tavaszköszöntő ünnepét egy vérpezsdítő szeánsz keretében. Alig ért a forró máglyarakás közelébe, máris megragadta egy erős kéz, hogy bevonja a boszorkányok körtáncába. Az álarcos alakok önfeledt hangulata hamar átragadt a fiatal lányra, habár a felszabadultság mögött mélyen ott lappangott a tilosban járás miatt érzett aggodalom. Egy hátborzongató sikoltás hasított a fűszerillatú levegőbe. Brianna érezte, hogy ez már nem az ünneplés része, ahogy a körülötte állók is értetlenül tekintgettek jobbra-balra. A ceremónia helyszíne egy szempillantás alatt adta át a helyét a kegyetlen hajtóvadászatnak.

– Gyorsan, mielőtt bemenekülnek az erdőbe! – dörgött egy férfi mély hangja, akiben azonnal felismerte faluja polgármesterét. – Élve fogjátok el őket!

Brianna rémülten sietett az erdő felé, hogy egérutat nyerjen, de egyre több lovas tűnt fel a láthatáron. Alig tudott kitérni az egyik zabolátlan kanca útjából, amikor döbbenten ébredt rá, hogy a lovas nem más, mint a férje, Norton. A férfi jeges tekintete elől a közeli bokrok sűrűjébe vetette magát és hátra sem nézve futott, ahogy a lába bírta. A nagy sietségben éppen csak elkerülte, hogy belerohanjon egy mérgező cserjébe, aminek még az érintése is halálos lehet. Az üldözés zaja egyre távolabbról hallatszott mögüle. Szívében felcsillant a remény, hogy talán sikerült kicseleznie őket. A legjobban attól tartott, hogy a hitvese felismerte. Fél éve kötötték össze az életüket, de igazi elrendezett házasság volt az övék. Hat hónap alatt sem sikerült közel férkőznie a férfi szívéhez, nem mintha mestere lett volna az efféle praktikáknak. Ha pedig most rájött a kilétére, akkor vége mindennek. Talán a maszk jó szolgálatot tett. A mályva színű ruha is előszőr volt rajta. A fiatalasszony gondolatai még sebesebben száguldoztak, mint a lába.

– Ó, a karkötőm! – kapott az ékszer után, de csak a meztelen csuklóját markolta meg. Elvesztette valahol az erdőben. Már késő volt visszafordulni, a falu szélén terpeszkedő házuk már előbukkant a fák takarásából. Meg sem torpanva szaladt tovább, végigrohant a zsalugáteres házikó verandáján, majd miután durván feltépte az ajtót, az otthon biztonságában keresett menedéket.

– Asszonyom, minden rendben? – fogadta aggodalmasan a reszkető lányt Rose, a cselédjük.  – Az ura egy órája elment, majd megevett az ideg, hogy ebből baj lesz.

– Semmi gond, Rose, csak segítsen átöltözni – tépte le arcáról a maszkot Brianna.

A két nő, mint régi cinkosok sebtében eltüntettek minden nyomot, ami az éjszakai kiruccanásra utalt. Alighogy elkészültek, a ház ura rontott be a bejáraton.

– Hogy merészelte?! Mióta vesz részt ilyen förtelmes szeánszokon? – esett neki rögtön a feleségének, világossá téve, hogy ráismert. Brianna először elvörösödött szégyenében, majd falfehérre sápadt a gondolattól, hogy mit tehet vele ezek után a férje.

– Esküszöm ez volt az első alkalom. Egyáltalán nem olyan, mint ahogy képzeli. Én csak… – kezdett magyarázkodni, de Norton a szavába vágott.

– Nem. El sem akarom képzelni, hogy milyen erkölcstelenségeket művelnek ott nagy titokban.

– Semmi ilyesmiről nincs szó. Hát meg sem hallgat? – öntötte el a düh az ifjú feleséget. Majd fojtott, elcsukló hangon hozzátette: – Fel fog adni nekik, igaz?

– Miért kellene másképp tennem? – szegezte neki nyersen a férfi.

Valóban. Miért is ne tenné? Hiszen rövid ismeretségük alatt egyáltalán nem alakult ki kötődés közöttük – döbbent rá szomorúan a lány, de gondolatait megtartotta magának.

– Most hagyjon magamra! Reggelig megfontolom a dolgot – zárta le a beszélgetést feldúltan Norton.

Brianna lesújtva indult az emeleten lévő szobájába, de távozás előtt még visszafordult.

– Én csak gyógynövényekkel gyógyítok, mint egykoron édesanyám. Soha nem ártottunk senkinek, az orvosok munkájába sem kontárkodtunk. Mégis számtalan életet megmentettünk már. Olyan nagy bűn ez? – válaszra sem várva magára hagyta a komor hangulatú férfit.

Brianna másnap reggel a kialvatlanságtól kábán járkált fel s alá a szobájában. Felzaklatta a tehetetlen várakozás. Gyűlölte, hogy nem irányíthatja a saját sorsát. Habár eszébe jutott, hogy megszökhetne, mégsem tette meg. Szembe akart nézni tettei következményével, bármibe kerüljön is. Halk kopogás hangja térítette magához.

– Szabad! – felelte bátortalanul, de csak a cseléd jött érte.

– Az Uraság a hallban várja – nézett rá együttérzően Rose.

Brianna kihúzta magát és csatlakozott férjéhez az előszobában. Norton éppen zsebórájának rejtelmeibe mélyedt a kanapé kényelmében. Amikor meglátta feleségét, végigpásztázta annak kecses alakját, majd mélyen a szemébe nézett. A fiatalasszony lélegzetvisszafojtva várta az ítéletet.

– Nem árulom el senkinek, hogy ott járt tegnap éjjel – tért azonnal a lényegre Norton.

– Miért… miért nem? – nyomott el egy megkönnyebbült sóhajt Brianna, de csodálkozását nem tudta palástolni.

– Azt hiszi talán, hogy kőből van a szívem? – szegezte a kérdést feleségének.

Igen, eddig azt hittem – gondolta. – Köszönöm. Én nem is tudom, hogy fejezzem ki a hálámat. Megkérdezhetem, hogy mi lesz a többi nő sorsa? Nem lehet esetleg…

Ekkor hangos dörömbölés szakította meg a társalgásukat, majd kisvártatva egy fiatal fiú tört rájuk Rose társaságában.

– Elnézést, nem tudtam megállítani – szabadkozott a szolgálólány.

– Uram, Wallenberg polgármester úr neje rosszul lett. Az orvost nem találják. Senki nem tud segíteni rajta – tördelte kétségbeesetten az ujjait a legény.

– Én talán megpróbálhatnám – suttogta szemlesütve Brianna. Norton elgondolkozva méricskélte a feleségét, majd mivel nem rendelkeztek túl sok idővel, hamar elhatározásra jutott.

– Rendben, menjünk – adta ki az utasítást.

Miután a nő magához vette füves táskáját, a küldönc vezetésével elvágtattak lóháton a polgármesterék rezidenciájához. Szörnyű állapotban találták az asszonyt. Szeme fennakadt, lélegzése egyre nehézkesebbé és zihálóbbá vált. Ha ezekből a jelekből nem is, de a nő egyik karján végig futó vörös foltokból Brianna azonnal tudta, hogy mivel állnak szemben.

– Mérgezés. Méghozzá a foltos bürök a ludas – jelentette ki magabiztosan.

– Norton, mit keres itt a felesége? Egyéltalán mit zagyvál össze-vissza? – lépett be ingerülten a betegszobába Wallenberg.

– Úgy tűnik, ő az egyedüli, aki megmentheti Annát. Ne kérdezze hogyan, csak hadd tegye a dolgát! – kérte Norton.

– Nem engedem, hogy egy ujjal is hozzányúljon! Azt hittem az orvost kerítik elő nekem, nem valami kuruzslót – kelt ki magából a falu első embere.

Annára ekkor olyan erőteljes köhögőroham tört rá, hogy oldalára fordulva görcsösen összegörnyedve rázkódott. Wallenberg ijedten térdelt le a feleségéhez.

– Tényleg tud segíteni? – fordult Brianna felé a férfi megtörten.

– Igen. De nyomban neki is kell látnom – sürgette a lány a polgármestert.

– Akkor csinálja! – hangzott a megadó válasz.

– Várj, Brianna! – szólt közbe váratlanul Norton. Brianna nem értette sem a közbeavatkozást, sem a közvetlen megszólítást, ahogyan még sosem illette a férje.

– Egy feltétellel kezd neki Brianna. Ha felmenti és szabadon engedi az összes nőt, aki tegnap éjjel foglyul esett. A fiatalember szavait feszült csend követte.

– Képes a nejem életével zsarolni, Norton? – ordítozta magából kikelve Wallenberg. – Mindezt azért, hogy azokat a szukákat elengedjük?

A két férfi némán farkasszemet nézett. Anna állapota a múló percekkel egyre csak romlott, ezért végül beleegyezett az ura a kikötésbe.

– Legyen! Tegye a dolgát! – vakkantotta oda Briannának.

Nem kellett kétszer mondani, nyomban készített egy menta illatú főzetet, amit közösen megitattak a beteggel. Az összes ablakot szélesre tárták, majd Anna hátát és fejét méretes tollpárnákkal támasztották alá. Az asszonyság lélegzése normálisabb ütemet vett fel és csendes álomba merült.

– Ennyit tudtam érte tenni. A foltos büröknek nincs ellenszere, a légzését kellett megkönnyíteni. A méreg fokozatosan ki fog ürülni a szervezetéből – közölte higgadtan, majd kisvártatva megkérdezte: – Be fogja tartani az ígéretét?

– Mindig állom a szavam! – dörmögte foghegyről a férfi. Majd feleségéhez fordult és többet nem törődött a fiatal pár jelenlétével.

Norton tudta, hogy hálára nem számíthatnak, ezért Brianna kezét megfogva csendben távoztak. A kertben egy darabig némán lépkedtek egymás mellett, majd a férfi végül bátortalanul megszólalt.

– Amit a házban véghezvitt, csodálatos volt.

– Nem különbül, mint az, amit az elhurcolt asszonyokért tett – ismerte el a lány szelíden.

– Tudtam, hogy mennyire fontos önnek – húzódott mosolyra Norton szája. – Ahogy gondolom ez is – vett elő a felöltője zsebéből egy lila színű ékszert.

– Ó, hát megtalálta! – árasztotta el a boldogság a feleségét. – Nagyon, nagyon szépen köszönöm. Miközben hagyta, hogy a hitves ura felhúzza a kezére, eszébe jutott egy kérdés, ami az esküvőjük óta foglalkoztatta.

– Miért nem közeledett felém egyszer sem eddig?

– Az édesapja nyomására jött hozzám. Bevallom az én szándékaim is üzleti jellegűek voltak kezdetben, de hamar gyengéd érzések ébredtek bennem ön iránt. Meg akartam várni, hogy ezek az érzések viszonzásra találjanak. A kezdeményezésére vártam – felelte őszintén Norton.

– A kezdeményezésemre? Egy nőnek ilyesmit nem illik tennie – csodálkozott az asszony.

– Éjszaka egyedül csatangolni az erdőben viszont szabad? – jegyezte meg nagy komolyan a férje. Majd miután látta, hogy a lány fülig vörösödött, elnevette magát. Brianna megkönnyebbülten kacagott fel. Miközben kéz a kézben sétáltak haza, a hátrahagyott betegszobában nyugtalanul forgolódott a lábadozó asszony. Az összegyűrt lepedője alól kikandikált egy ezüst színű anyagdarab. Egy kézzel varrt, női maszk.

3 hozzászólás

  1. This is the right website for anybody who wants to find out about this topic. You understand a whole lot its almost tough to argue with you (not that I personally would want toÖHaHa). You definitely put a new spin on a topic which has been written about for years. Excellent stuff, just excellent!

  2. May I just say what a comfort to uncover somebody who truly knows what theyre talking about on the internet. You actually know how to bring a problem to light and make it important. More and more people should look at this and understand this side of the story. Its surprising you arent more popular because you certainly have the gift.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük